Wuuff Blog
Bichon Frisé

A bichon frisé

A fajta eredete

Az apró, fehér, vidám bichon frisé ősi felmenőkkel büszkélkedhet, valószínűleg a vízispánielből, másnéven barbetből alakult ki (utóbbiból ered a barbichon elnevezés). A máltai selyemkutya, a bolognese, a havanese és a coton du tulearare hasonló fajták, és vélhetően ugyanonnan származnak. Elterjedt az a nézet, hogy ezeket a kistestű kutyákat tengerészek vitték magukkal az atlanti-óceánon keresztül, Spanyolországból a Kanári-szigetekig hogy elcseréljék, illetve eladják őket.

A bichonok a Kanári-szigeteken terjedtek el leginkább, főleg a legnagyobb ide tartozó szigeten, Tenerifén, és négyszáz éven át Bichon Tenerife néven ismerték őket. A kontinensre visszakerülve aztán Itáliában, Spanyolországban és Franciaországban a királyi körök dédelgetett kedvenceivé váltak. A reneszánsz idején a Bichon Tenerife kiváltságos helyzetű és igen népszerű lakosa volt számos királyi udvarnak. Mindenfelé hurcolták, kicicomázták, beparfümözték, egyszóval alaposan elkényeztették őket, és számos nemes portréjára is rákerültek. Sok ismert udvari festő megörökítette őket, többek között Goya és Susterman, az impresszionisták közül pedig Renoir és Monet. A fajta népszerűsége töretlen maradt az 1852 és 1870 között uralkodó III. Napóleon idején is.

Goya "Las jovenes o la carta" és egy bichon frisé



Rejtélyes, hogy ezután mi történhetett, de tény, hogy a századfordulóra a bichonok elvesztették kiváltságos szerepüket, és a loncsos utcai kutyák szintjére csúsztak vissza. Nagyobb és kevésbé sokoldalú kutyaként egyszerűen eltűnhettek volna, de az utcagyerekeknek, verkliseknek és a cirkuszi előadóknak köszönhetően a bichonok ezután másodvirágzásukat élték, mert az említettek felismerték, hogy ezek az apró termetű kutyák képesek trükköket megtanulni, derűsek, elevenek és intelligensek. Az I. világháborút követően a kutyákban rejlő lehetőséget a franciák fedezték fel, és ők jelölték ki a fajta fejlődésének irányelveit. A Societe Centrale Canine de France 1933-ban vette fel a hivatalos fajták közé Bichon a Poil Frisé néven, majd az egyszerűség kedvéért ezt Bichon Frisé-re rövidítették.

Az első bichonok csak 1956-ban érkeztek meg Amerikába, így a fajta ottani népszerűsége nagy eredménynek számít, és a korai amerikai bichon-kedvelők szívósságának, valamint persze a kutyák öröklött bájának köszönhető. Az AKC egyébként 1973-ban ismerte el a fajtát, és a tenyésztők és támogatók sikeres nyomására nem a „toy”, hanem a „non-sporting” kategóriában. Külső jegyeik alapján a bichonok sokban hasonlítanak az uszkárokra, de valójában sok fontos különbség van köztük. A bichonok teste arányosan hosszabb, lábaik rövidebbek, általában véve tömörebbek és izmosabbak, koponyájuk szélesebb, kevésbé lekerekített, és az orruk is rövidebb. Sötét szemük inkább gombszem, mint mandula alakú. Azonban annyiban hasonlítanak az uszkárokhoz, hogy tekintetük vidám, érdeklődő és éber, játékosságot és csintalanságot sugároz.

A bichon frisé természete

A bichonok intelligensek, nagyon jó a természetük, és szinte bármire meg lehet tanítani őket. Tele vannak szeretettel, kiválóan megfelelnek terápiás célokra. Mivel remekül taníthatók és nagyon kiegyensúlyozottak, egyre népszerűbbek mint hallássérültek kísérő kutyái.

Rendkívüli módon igénylik az emberek társaságát, és mivel kis méretük és rövid lábaik miatt mozgásigényük könnyen kielégíthető, városi életmódra is teljes mértékben alkalmasak. Érzékeny, éber, játékos és kiegyensúlyozott természetüknek köszönhetően kevesen tudnak ellenállni varázsuknak.

Bichon Frisé

Külső jellemzői

Bár apró termetűek, kitűnőek az atlétikai feladatokban és az agility-ben is. Standard magasságuk 22 és 30 cm között van, súlyuk 5 és 8 kg között. Bundájuk kétrétegű, sűrű, puha, göndör, amely – ha megfelelően ápolják – púderpamacsra emlékeztet. Színe fehér, de előfordulhat benne barack árnyalat is a fülek környékén, vagy akár a testen is. 

Farkuk természetesen és kecsesen kunkorodik. Szőrük alig hullik, viszont sok gondoskodást igényel, hogy szép maradjon. Mivel fehér kutyákról van szó, elég gyakran kell fürdetni őket. A rendszeres fésülés is elengedhetetlen, hogy bundájuk ne fakuljon meg. A nyírás nem olyan fontos, mint a fésülés, de segít megtartani a rendezett, bolyhos, kerek bundát, ami a fajta megjelenésére jellemző. Mivel ez elég időigényes, hasznos, ha a kutyust már korán hozzászoktatjuk a procedúrához.

Sharing is caring!

Comments

comments

shares