Wuuff Blog
Shih Tzu kiskutya

A si cu (shih-tzu)

Ez az oroszlánkutyának is nevezett kutyafajta az egyik legősibb valamennyi közül. A tibeti hegyekből kerültek be a kínai udvarba ahol nagy becsben tartották őket, mint a buddhisták szent oroszlánjának földi képviselőit. (A shih-tzu elnevezés mandarinul oroszlánt jelent.)

Shih Tzu és játéka


A palotában együtt éltek a többi kedvenc fajtával, például a Pekingi palotapincsivel, a tibeti spániellel és a Mopsszal, és csakúgy, mint azokat, a shih-tzukat is alaposan elkényeztették: saját szolgálóik voltak, és nagy gonddal őrizték őket.

A shih-tzukat a világ különböző tájairól érkező kutyabarátok az 1920-as évek végén, még inkább az 1930-as években kezdték magukkal vinni hazájukba. Amerikában 1969-ben ismerték el a fajtát.

Mára nálunk is az egyik legkedveltebb szobakutyává váltak. Mozgásigényük átlagos, bundájuk (mely leggyakrabban fekete-fehér, de más színű is lehet) viszont napi szinten ápolásra szorul. Az átlagosnál nagyobb kozmetikai igényt érdemes figyelembe venni, ha ezt a fajtát választjuk! Előnye ugyanakkor, hogy a shih-tzut is a hipoallergén kutyafajták közé sorolják.

A shih-tzu marmagassága kb. 25 – 26,70 cm, míg testsúlya 4,50 és 8,20 kg között változik.

Források: AKC

Sharing is caring!

Comments

comments

Trustpilot