Wuuff Blog
A mopsz nevelése

A mopsz nevelése

A mopszok nagyon okos, ugyanakkor rendkívül makacs kutyák. Nevelésükhöz kitartásra és türelemre van szükség. Leginkább jutalomfalattal motiválhatjuk őket, ugyanis a mopszok imádják a hasukat, így bármit megtennének egy-egy falatért. Ezzel, illetve játékokkal és sok-sok dicsérettel nagyon jó eredményt lehet elérni náluk.
Fontos, hogy nevelésük során, amikor egy-egy újabb vezényszót tanítunk a kutyusnak, ezt öt-tíz perces részletekben tegyük. Így a tanulás nem lesz unalmas vagy frusztráló, épp ellenkezőleg: a mopsz inkább szórakozásként, játékként fogja megélni.

Dicséret

Mindig dicsérjük meg a kiskutyát, ha valamit jól csinál! Ha vidámak és izgatottak vagyunk, így arra ösztönözzük a kutyust, hogy ránk figyeljen, és a ne kalandozzon el. A tanulás így szórakoztató és izgalmas lesz a számára.Természetesen vannak olyan esetek, amikor rá kell szólni, de amint abbahagyja a rossz viselkedést, rögtön dicsérjük is meg! Ha így teszünk, sokkal ritkábban kell majd a „ Nem szabad!” kifejezést használni.

A szobakennel szerepe a nevelésben

A kutyus nevelésében nagyon hasznos szerepet tölt be a szobakennel (vagy szobaketrec), ami egyben szállítóketrec funkciót is betölthet. (Használhatunk erre a célra szállítóboxot is.) Nem kell rosszul éreznünk magunkat, amiért ezt igénybe vesszük, a kutyus ezt nem szenvedésként éli meg. Ez azért fontos, mert ha épp nem tudunk állandóan a nyomában lenni, akkor itt biztonságban van, másrészt ha később ebben akarjuk vinni valahova, már nem lesz számára újdonság.
Rövidebb időre nyugodtan betehetjük ide a mopszot, mert hamar megszereti, és egy idő után sokszor akkor is bemegy, ha nem mondjuk neki. Válasszunk olyat, ami nem túl nagy a kutyusnak, de kényelmesen elfér benne. A szobakennelt mindig olyan helyre tegyük, ahol szemmel tudjuk tartani a kutyát, és ahonnan ő is minden eseményt lát, így nem érzi magát kirekesztve a család életéből akkor sem, ha épp nem szaladgálhat szabadon.
A szoktatás legjobb módja, ha a vezényszóval együtt (például: „Ketrec”!) betesszük a jutalomfalatot a kennelbe. Körülbelül egy hét szoktatás után a mopsz a vezényszó hallatára jutalom nélkül is beszalad a helyére.

Az „Ül!” és „Marad!” vezényszavak

Az „Ül!” egy nagyon fontos vezényszó, amit meg lehet tanítani a mopsznak. Így megtanulja, hogy ne ugráljon fel, ha akar valamit, és ez a módszer sokkal hatékonyabb, mintha ráordítanánk, hogy ne ugráljon. Úgy a legkönnyebb megtanítani, hogy egy jutalomfalatot tartunk a kezünkben, olyan magasan, hogy a mopsz ne tudja elvenni, de azért olyan távolságban, hogy láthassa, mi van nálunk. Tartsuk a kezünket a feje fölött, és mondjuk neki, hogy „Ül!”, közben pedig mozgassuk a kezünkban lévő falatot a fejétől a fara felé. Így arra késztetjük, hogy leüljön. Ekkor adjuk oda neki a jutalomfalatot, és dicsérjük meg. Nagyon fontos, hogy ne tartsuk túl magasra a kezünket, mert akkor megpróbál felugrani a falatért. A módszert addig ismételjük, amíg a vezényszó hallatán következetesen le nem ül. Ekkor megpróbálhatjuk jutalomfalat nélkül, mert a kutya már tudja, hogy az „Ül!” és a kézmozgás együttesen azt jelenti, hogy le kell ülnie. Ezután bevezethetjük, hogy a fontos dolgokhoz (etetés, a hám feladása vagy levétele) leültetjük. Egy idő után megtanulja, hogy ha jelezni akar valamit, ha magára akarja vonni a figyelmünket, akkor le kell ülnie.
A „Marad!”csak az ülés meghosszabbítása. Ha a mopsz leül, mondjuk neki, hogy „Marad!”, majd várjunk néhány másodpercet. Ezután mondjuk neki, hogy „Lehet!”, és ekkor adjuk oda a jutalomfalatot. Lassan növeljük a jutalom átadása előtti időtartamot! A „Lehet!”vezényszóhoz társítsunk valamilyen mozdulatot is. Ez kicsit több türelmet és következetességet igényel. Ne adjuk oda a jutalmat, és ne dicsérjük meg, ha nem teszi meg, amit kérünk tőle. Ellenkező esetben a kutyus azt a következtetést vonja le, hogy mindenképpen jutalmat kap, akár megteszi, amit mondunk neki, akár nem. A jutalomfalat mellett a kutya kedvenc játéka is kiváló csaliként működhet.

A „Gyere!” vezényszó

Nagyon fontos, hogy következetesen használjuk ezt a vezényszót. Fogjunk egy jutalomfalatot/kedvenc játékot, és mondjuk neki, hogy „Gyere!” Ha ezt vidám és izgatott hangon tesszük, a mopsz számára úgy hangzik, hogy valami nagyon érdekes dolog fog történni. Ha elindul felénk, dicsérjük meg, ha megáll, hagyjuk abba a dicséretet. De soha ne kiabáljunk vele, és ne szidjuk. Ha odaér hozzánk, dicsérjük meg, és adjuk oda a jutalmat. Jó módszer lehet a bújócska is: hívogassuk, aztán bújjunk el valahova, és ha megtalált, jutalmazzuk meg. Ez a mopsz számára jó játék, és így megtanulja, hogy amikor elhangzik a vezényszó, oda kell jönnie.

A póráz és a sétáltatás

A mopszok nagyon barátságos kutyák, olyannyira, hogy szeretnének megismerni minden élő teremtményt, akivel csak találkoznak. Ezért nagyon fontos, hogy pórázon sétáltassuk őket. Ne használjunk nyakörves pórázt! A mopszok nyaka ehhez túlságosan érzékeny, így a hagyományos póráztól olyan érzésük lehet, mintha fojtogatnák őket, ráadásul könnyen megsérülhetnek. Ehelyett használjunk hámot, ami azért is nagyon hasznos, mert szükség esetén könnyen fel tudjuk kapni a kutyust.
Fontos megtanítani a mopsznak, hogy ne húzza a pórázt. Ha elkezdi húzni, álljunk meg, és mondjuk azt, hogy „Nem húz!” Ne mozduljunk, amíg abba nem hagyja a húzást. Ha végül megáll, dicsérjük meg, és induljunk el. Ha újra elkezdi húzni, újra álljunk meg, és mondjuk, hogy „Nem húz!”, és várjuk meg, hogy abbahagyja a húzást. Végül meg fogja érteni, hogy mit akarunk tőle. Egyébként általában a mopsz fárad el előbb, így ahelyett, hogy a kutyus húzna minket, mi húzhatjuk őt.

Szocializáció

A korai szocializáció rendkívül fontos annak érdekében, hogy a mopsz ne legyen túlságosan félénk, agresszív, vagy túlságosan izgatott, amikor más állatokkal, illetve emberekkel találkozik.
A problémák elkerülése érdekében célszerű a mopszot minden olyan személlyel megismertetni, akivel rendszeresen találkozunk. Hívjuk át a családot és a barátokat, hogy játsszanak a kutyussal! Vigyük magunkkal a mopszot forgalmasabb helyekre, mint például parkok, ahol sok emberrel és kutyával találkozhat! Az első három-négy alkalommal valószínűleg mindent szemügyre akar majd venni, mindenkivel meg akar ismerkedni, aztán – ahogy egyre inkább megszokja a zsúfolt helyeket – a kezdeti izgágaság alábbhagy.

Sharing is caring!

Comments

comments

Trustpilot